Alt

Czikora Ágnes

Több kezelést is kipróbáltam és kivételes élmény volt. A hely atmoszférája, a vendéget körülölelő nyugalom, a masszőrök szakértelme, az összhang az egész vállalkozásban példaértékű. A ReForma Masszázs Stúdiót minden hozzám közelállónak ajánlom és személyesen teszek azért, hogy szeretteim, barátaim, ismerőseim is megtapasztalják az érzést, amire ezen az elegáns helyen rálel az ember.

2018-09-23 15:15
Alt

Alvári Marika

A ReForma alkalmazottai rendkívül kedvesek, segítőkészek. Nagyon öröm olyan emberekkel beszélgetni, akik így fogadják a vendéget. Persze a hely is kivételesen elegáns, amint belép az ember azonnal elönti valami otthonos érzet, nyugalmat kelt. A látvány tehát kifogástalan, nemcsak a masszázs szalonban, hanem az apartmanokban is. Aki ezt a helyet választja relaxációhoz biztosan jól érzi majd magát. Ilyen környezetben ilyen remek emberekkel jó együtt lenni.

2018-03-23 03:30
Alt

Szabó Andrea

A ReForma egy kivételesen szép, emberközpontú hely, ahol értünk tesznek, az egészségünkért. Kedvesek, aranyosak. Bízni lehet bennük, hisz ezek a szolgáltatások a bizalomra épülnek. A testi és lelki nyugalom szigete. Mozgáskorlátozottként már most is járok az udvarba, használom az infra slimet és boldog vagyok, hogy helyben már számos más profi szolgáltatást is igénybe vehetek. Örülök hogy Szerencsen ilyen remek dolog született, nincs más ilyen hely a térségben.

 

2018-01-05 03:30
Alt

Erdélyi Klára

Minden egy helyen a modern elvárásoknak megfelelően. Ez jellemzi a ReForma élményt! Megfogott az apartmanok letisztult eleganciája, kényelme, tágassága, nyugalma. Vonzó az udvar bája, ahol egy asztalka mellett is órákon át szívesen ücsörög és beszélget az ember. És ha ki sem mozdul a vendég innen, mégis kellemes környezetben pihenhet, regenerálódhat, feltöltődhet. Nagyon tetszik a kis belső udvar szaunája. Van rá esély, hogy ott gyakori vendég leszek.

 

2017-12-31 14:15